Egy baleset margójára: látod, így ölted meg…

Hát megtörtént… Bő egymillió kilométerrel a hátam mögött a minap résztvevője voltam egy balesetnek.

“Egy ötvenkilenc éves helyi férfi akart átkelni az úton. Ezt észlelve a Béke városrész felől a jobb külső sávban érkező autó meg is állt, hogy átengedje, ellenben a belsőben  vélhetően nagy sebességgel  érkező, huszonkilenc éves budapesti sofőr nem állt meg, és elütötte a gyalogost, aki életét vesztette.”

Sajnos gyakran olvasunk efféle híreket, a legtöbben azonnal tovább is lapozunk, a pillanatnyi komorságot hamar elfedve valamelyik poénos képpel vagy videóval. Most azonban nem találta kezem az X-et a jobb felsőben, hiszen a pillanat – amit megpróbált visszaadni az újságíró ebben a három sorban -, nos a pillanat beleégett a retinámba erre a maradék pártíz évre.

Napi rutin, hogy a többsávos úton megálló autó átengedi a gyalogost a zebrán. Nálunk is kezd meghonosodni a gyalogátkelőhelyek tisztelete, az előzékeny közlekedés, jó. Ugyanakkor szintén napi rutin, hogy ilyenkor a másik, szabad sávban gyakran suhan el mellettük egy autó vagy motor, hiszen a vezetője tökéletesen leszarja, hogy éppen a fehér, hosszanti felfestés áll előtte az úton…

Persze, mondhatjuk, hogy milyenek a gyalogosok, és a kerékpárosok még annyira sem, nézd meg a statisztikákat Kutya, de nem. A másik rossz cselekedete ne legyen mentség a saját bunkóságunkra. Ennyi erővel tökjó országúton a kétszázas tempónk, mert mások 270-nel repesztenek? Ahhoz viszonyítva a miénk ugye nem is akkora baj? Na nem.

Szóval “meg is álltam, hogy átengedjem”, a középkorú úr megköszönte, elindult, s fejét hirtelen felkapva nézett rám, ahogy a dudát nyomtam, és a letekert ablakon ordítottam rá – a tükörben már láttam, amit ő még nem… Fékezés nélkül, nagyjából 90-100-as tempóban érkezett a fiatal, huszonéves sofőr, és az autója jobb eleje kapta el az éppen hátraugró férfit. Telefon, mentő, útlezárás, zsák…

Csókoltatom azt az Isten Barmát, aki a monitor mögül nagy okosan annyit fűzött hozzá a cikkhez: “Minekkő átengedni a nyomorékot, ha nem engedi át még most is élne!” Hadd gratuláljak a szüleidnek ezúton is, hogy sikerült egy ekkora félelmetes nagy kretént nevelni belőled. (Aki élőszóban, szemtől szemben követte el ugyanezt az eset után, azt inkább hagyjuk is: tudjuk be a sokkhatásnak, hogy ennyivel is “segített” feldolgozni a tragédiát…)

Hozzád szólok most, aki sokadszor száguldasz el mellettem a városban két keréken. Hidd el, mindenki tisztában van vele, hogy a te motorod képes átlépni a KRESZ által előírt maximumot – lakott területen pláne. A hangját is mindenki tökéletesen hallja, nyugi, azzal a csővel ötvennél is. Viszont életed csak egy van, és ha kilóval elcsapsz valakit (zebrán vagy bárhol) akkor ebből az életből pár szezon egy kellemes 6×4 méteres kuckóban fog telni, ahol nem az a legnagyobb gondod, hogy lassú a net.

Szépen lassan talán nálunk is megvalósul az osztrák példa, és a városokban, óvodák körül stb. szinte állandóra letelepednek a sebességmérést végző szervek, de addig is kérem tőled: városban ötven. Előtted még százezer kilométer, bőven lesz alkalmad az utolsó cseppig kifacsarni a gépben rejlő – szédítő és tényleg őrjítő – teljesítményt, de tartalékold ezt a hosszú egyenesekre és az autópályákra, ahol jó esetben csak egy tétet dobsz fel a képzeletbeli pókerasztalra: a saját bundádat.

Egy másodperc. A mai sportmotoroknak nagyjából ennyi idő kell, hogy ötvenről százra ugorjanak. A kétszeres sebesség miatt a fékút közel négyszeresére nő, és a reakcióidőd alatt – kilónál – nagyjából harminc métert teszel meg, mire cselekednél. Vagyis mindenki, aki előtted 30-50 méterrel lép le, már odaveszett, hiába tennél érte bármit… Arról nem beszélve, hogy a silány és nagyjából értelmetlen motoros képzésben aligha esik szó olyan helyzetről, amikor a vészfékezést kikerüléssel kell kombinálni – a pakszus megszerzéséhez elég azt bizonyítanod, hogy jó erősen tudod markolni a fékkart, amikor gáz van. Vagyis hiába lenne helyed, lehetőséged kikerülni, a helyszínelők napestig tudnának mesélni féknyomokról és “ahová nézek, oda megyek” esetekről, ahol a gyalogost meredten bámulva hozta össze az ütközést a kolléga.

Szóval csak okosan, motorod és motorral begyűjtött “skalpod” lesz még tucatnyi – de életed csak egy van, ugyanúgy, ahogy annak a szerencsétlennek, aki lelép eléd a városban.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK 👇