Pár éve még egyszerű helyszíni bírságnak hívták, és ha volt nálunk egy ötezres – vagy legfeljebb egy tízes -, a kihágások nagy részét elintézhettük az elkövetés utáni másodpercekben – hivatalosan.
Ennek (úgy tűnik) mindenkorra vége, az új rendelet tiltja, hogy a helyszínen rendezzük az hibáért kirótt összeget, ez alól csak a speciálisan felszerelt egységek lesznek a kivételek, akik kártyaolvasót is hordanak majd a gumibot mellett… Náluk – akár egy boltban -, a kártyánk lehúzásával törleszthetünk a vétségért. Aki nem rendelkezik bankkártyával, az utólag átutalással illetve csekken fizethet – ha egyikhez sincs kedve, akkor közmunkával illetve elzárással válthatja ki az összeget, napi ötezer forintjával.
Akár utólag csekken, akár a rendőrnél kártyával, így is, úgy is sokat fogunk fizetni, ugyanis a kiróható maximális összegek jelentősen emelkednek április 15-től. Aki motorral közlekedik, jó ha tudja, hogy a minimális háromezer forintos határ 5 000-re emelkedik, de ennél is fontosabb, hogy a felső léc húsz helyett ötvenezer forint lesz. Szintén az új szabálysértési törvény rendelkezik arról, hogy ha valakit hat hónapon belül többször elmarasztalnak, annak már eltérő elbírálásban kell részesülnie, így az ő esetében a maximum 70 000 forintra változik.
A legfontosabb változás azonban a járművezetéstől való eltiltással kapcsolatos: ha valaki fél éven belül két bármilyen szabálysértést elkövetett, akkor a harmadik esetben – legyen az bármilyen csekély mulasztás -, automatikusan el kell tiltani a járművezetéstől az adott kategóriában, legfeljebb 12 hónap időtartamra.
Hegylakók különvélemény: a legtöbb helyen úgy kommentálták az új szabálysértési törvényt, hogy aki szabályosan közlekedik, annak nincs miért aggódnia… Nos, ismerve a honi viszonyokat, ez motorral aligha kivitelezhető, hiszen elég, ha a lámpák előtt kígyózó autósor mellett előregurulunk – ha nem hagynak nekünk elég helyet a manőverhez, akkor a záróvonal érintése is elegendő indok lehet a szerveknek a bírság kiszabására, és máris begyűjtöttünk egyet a háromból. Ugyanígy az elsősegélycsomag, aminek a megléte sem feltétlenül elegendő, hiszen a benne található alkotóelemek lejárati ideje is okot adhat a csekk kiállítására, és akkor azokról a motorokról nem is beszéltünk, ahol egyszerűen nincs hely a vöröskeresztes pakk elhelyezésére. Szóval óvatosan, és igyekezzünk betartani a szabályokat – április 15-től szigorúbban veszik a botlásainkat.

kutya
Pont ma reggel került a kezembe az egyik motoros újság, az abban nyilatkozó jogász (kis kiegészítésekkel) ugyanazt nyilatkozta, ami fent olvasható, idézem: “a törvény szerint akit hat hónapon belül kétszer elmarasztalnak, azt a harmadik szabs. ügyben el kell tiltani a járművezetéstől – MINIMUM egy, legfeljebb 12 hónapra”
Hidd el, én veled vagyok – szívből kívánom, hogy a te olvasatod legyen a valós, és a jogászok tévedjenek ilyen nagyot az ügyben…
(A forgalmi elvételét szándékosan hagytuk ki, abban a nyilatkozó rendőrök sem értettek egyet, hogy pontosan mi is lesz az új rend. Ráadásul a hagyományos, és P, E, M stb rendszámok között is lesznek alapvető eltérések.)
Feri
Üdv.
Pontosítanék. A jogsi max. 1 hónapra ugrik, nem 12-re. Amire Te gondoltál, az az, ami korábban is volt, a Járművezetéstől eltiltás.A másik dolog, hogy a 3. alkalomnál alkalmazható a 70e-s max. biri. A harmadik, hogy hiába alkalmazandó 04.15.-től, a végrehajtási rendelet még nincs meg!!!! Vagy Nektek már megvan????? Sok tétel lesz fix tarifás, mint pl. a lejárt műszaki, viszont azt senki nem tudja, hogy ilyenkor is el kell e venni a forgalmit? Per pillanat úgy áll, hogy csak a 3 hónapnál régebben lejárt forgalmit kell elvenni.
Szóval még semmi sem tiszta, és amíg sok dolog nem tisztázott, nem kell rémisztgetni az embereket.
tutis
Ismét pénzbehajtásra mennek, elfogyott a pénz (mondjuk nem tudom hova teszik mivel rekordbevételek vannak minden évben a büntetésekből) Nem hiszem hogy a tételek emelésével kevesebb szabálysértő lenne az utakon, viszont egyre több ember fog száraz kenyéren élni..
csak egy vélemény
elmondom mire megy el a rekordbevételük a tiszteletreméltó kampós orrú csicskáknak… új autóra, házra,villára,és kurvákra… az átlag ember meg havi 70-90ezerből éljen meg úgy ahogy tud, egy kiba…tt csokit nem engedhet meg magának mert tömni kell a ……k zsebeit…. kíváncsi vagyok meddig lesz majd kint a kommentem 😀
Jani55
Alapvetően nem fog változni semmi: a még nagyobb pénzbehajtásról szól az egész!
A hegylakók különvéleményéhez: Előrecsuroghatunk a lámpánál is, de nem mindenáron. Tehát csakis szabályosan (a legtöbb helyen van hely), a záróvonal érintése nélkül… Aki kockáztat, tudja mit kockáztat.
Az elsősegélycsomag “szavatossági ideje” két évre simán meghosszabbítható: bármelyik Patikába beadjuk, perceken belül kicserélik benne azt a pár lejárt dolgot, lezárják az új érvényességgel (általában 5-600Ft). A motorosok részére kapható csomag speciálisan kicsi és elasztikus, bárhová befér.
Csakegyvélemény: ne aggódj, biztos vagyok benne, kint marad a kommented…
740
Azért az elárult valamit, hogy egyedül nálunk van bekalkulálva az éves büdzsébe a bírságokból beszedett összeg. Sehol máshol nincs ilyen.
Németh Zoltán
Egyszer már közösen kellene bojkottálni a rendszert, hogy mindenki egy félévig csak elzárás kér. Az nem hozza, hanem vissza a pénzt.
kutya
Németh Zoltán / az egyetlen baj ezzel, hogy mindenki pénzből él, és épp eléggé félti a munkáját ahhoz, hogy eltűnjön húsz-harminc napra egy bírság miatt…
randomway
Együtt érzek veletek, biztos én is belefutok előbb-utóbb egy büntetésbe. Viszont 8 év alatt eddig sohasem büntettek meg semmiért. Gyakran kúszok előre záróvonalon, a sebességhatárokat is sokszor megszegem (igaz, csak mértékkel) és ne adj isten, átmegyek a sárgán is néha. Tényleg ennyiszer büntetnek meg titeket, évi több mint kétszer? Ha igen, én azért elgondolkodnék, hogy érdemes lenne pályázásra elkölteni inkább a pénzt és normálisan gurulni az utakon.
A büntetések minden országban ugyanúgy rejtélyes helyre folynak, magyarként nem kell kivételesnek gondolnunk magunkat… és be is van tervezve több országban a költségvetésbe. Ettől még én is egyet értek veletek, az utak minőségén nem látszik, hogy mennyi adót szednek be a fenntartásra, de a politikusok tokáján látszik, hogy híznak mint a disznó.
slevin
annyi a megnyugtató, hogy amióta motorozom (5 éve), még egyszer sem állítottak/büntettek meg.
persze ami késik nem múlik, de ebből kiindulva rajtam aztán nem fognak élősködni..
szívesen leadom a jogsimat és a rendszámomat, anélkül is ugyanúgy megy a motorom 😛
atesz
mekkora baromsag ez az egesz!!a sok buta rendor csak birsagol,begyujti a penzt a kedves Orban kormanynak es o ebbol semmi juttatast sem kap,meg fizetes emelest sem!!nem hogy akkor mar sajat zsebre dolgoznanak,mint regebben :):)amugy meg motorral nem is allok meg fouton,erjen utol akkor,vagy olvassa le a rendszamom ha tudja :):)…..
alvaro
Engem 3.5 év alatt kétszer állítottak meg. Jogosítványt, forgalmi engedélyt, aztán kicsit később jó utat, aviszontlátásra.
Persze nem állítom, hogy engem ne tudnának megbírságolni, ha mindent látnának, amit csinálok…
nd
az elmúlt közel 8-10 évben nekem sem volt semmilyen dolgom a rendőrséggel de tavaly sikerült egy 300.000-as csekket kapnom