“A blokkoló használatának megítélése kapcsán kialakított egyes vélemények szerint annak “eredményes” használata megvalósítja a Btk. 300/C. §-a (2) bekezdése b) pontjába ütköző számítástechnikai rendszer és adatok elleni bűncselekményt.”
Mint köztudott, a Gyulai Ügyészség vádat emelt egy békéscsabai lakos ellen lézerblokkoló használata miatt. A vádemelést azzal indokolták, hogy a Btk. 300/C. §-a (2) bekezdésének b) pontja értelmében bűncselekmény a lézerblokkolók használata.
Az egyik hazai forgalmazó adta közre az alábbi levelet:
“A Legfőbb Ügyészség Kiemelt Ügyek Főosztályának álláspontja szerint a lézerblokkoló készülékek aktív használata nem minősül bűncselekménynek.”
(a nevek és az ügyiratszámok a személyiségi jogok miatt kerültek kitakarásra)
Üdvözöljük a döntést, hiszen ezzel nem csak a legálisan vásárolt és tartott készülékeknek adott zöld utat az ügyészség, de egyben bizonyította, hogy a törvények illetve rendeletek alapvetően a közrend védelmét és a jogbiztonságot szolgálják, hiszen a mindenki számára nyilvános 175/2003 rendelet valós tartalmát igazolták ezzel az állásfoglalással.