Vizsgáztak a lézerblokkolók

Vizsgáztak a lézerblokkolók

- in Kiemelt cikk

Különleges élmény volt a Kakucsringen eltöltött hétvége: a motorokra szerelt lézerblokkoló készülékeket tesztelhettük, és a jelen lévő rendőrökkel megvitattuk, hogy a két ellenérdekelt oldal miként látja a vitatott jogi státuszú eszközök jelenlétét a járműveken.

Nem árulok el semmi újat, amikor azt mondom: a sebességmérés nem mindig a “klasszikus” okok miatt zajlik, vagyis nem feltétlenül a sebességhatárok betartatása és ezzel a baleseti gócpontokban az incidensek számának csökkentése a bírságolások célja.

Népszerű téma: a tesztelésen a HírTv motoros műsorának stábja is megjelent

Már csak azért sem, mert ha kizárólag a sebességhatárok betartását szeretnék elérni, akkor erre jobb eszközt nem is találnának, mint a lézerblokkolók, hiszen aki ilyen készülékkel rendelkezik, az a rendőrautótól két kilométerre már értesül a “veszélyről”, vagyis biztos, hogy le fog lassítani, mire a mérést végző járműhöz ér.  (A lézerblokkolók elterjedtségét jól mutaja felmérésünk, melyben az olvasók 34%-a nyilatkozott úgy, hogy legalább egy járművére vásárolt már sebességmérést befolyásoló készüléket.)

Ezzel ellentétben az, aki nem rendelkezik ilyen eszközzel, az – ha csak nem jeleznek a szembejövők – halad tovább az addigi sebességével, és teszi ezt további 6-8 hétig, míg a bírságról szóló értesítés megérkezik hozzá.

Nyolcvankettő. Ha ez a kép nem zárt pályán készült volna, most pont egy blokkoló szett árát kéne befizetni a sárga csekken...

Ezután két választása van: vagy megteheti, hogy nem foglalkozik vele, és száguld a továbbiakban is, vagy lesi az út szélét, hogy melyik civil autóba rejtettek el egy-egy kamerát, és hatalmasakat satuzik, amikor mérőautónak vél egy-egy gyanúsan álló személyautót.

A “c” verziót, hogy a harmincezres csekk hatására SOHA, SEMMIKOR nem követ el újabb szabálysértést, inkább soroljuk az utópiák kategóriájába…

Persze a másik oldalon ott van a bevételi kényszer, mely a rendőrséget kötelezi egy meghatározott összeg beszedésére – innen nézve érthető, hogy a lézerblokkolókat engedélyező 175/2003 rendelet ellenére is per folyik egy blokkolót használó autós ellen. Nem az első eset lenne hazánkban, ha egy, a logikát teljesen mellőző döntés születne a bíróságon…

Minden a beállításon múlik: hiába a drága védelem, ha rosszul helyezik el a járművön

Ilyen körülmények között érthető, hogy a rendőrök minden eszközzel igyekeznek “kiirtani” az utakról a mérést (részben) meghiúsító készülékeket, bár azt is tudnunk kell, hogy nekik is megvannak a praktikáik, melyekkel be tudják mérni a blokkolóval ellátott járműveket…

Addig is, míg nem születik törvénymódosítás, mi használjuk a fenti eszközöket, és hogy hatékonyan működjön, időről időre le is teszteljük a motorra szerelt kütyüket.

Nem volt ez másként a legutóbbi alkalommal sem, amikor a Kakucsringre kaptunk meghívást, hogy zárt pályán vizsgáljuk a lézerblokkoló hatékonyságát. Rögtön az első körben meglepődve tapasztaltuk, hogy bizonyos távolságból, a motor jobb oldalát mérve sajnos kijátszható a rendszer, és így a bekapcsolt blokkoló ellenére is érkezik a sárga csekk, ha véletlenül túllépnénk az előírt sebességhatárt.

Hatástalan? A blokkoló ellenére is bemértek a célegyenes végi kanyarban

A parkolóba visszaérve gyorsan kiderült a hiba: a felszerelést végző műhelyben nem állították vízszintbe a hátsó fejeket, így az nem tudta kellően védeni a motort a hátulról érkező lézeres jellel szemben. Gyors állítás, pár szakavatott mozdulat és újabb próba következett: immár teljes biztonságban húzhattam ki magam, a kilógó végtagokon és a  bukósisakon is hasztalan próbált fogást találni a FAMA készülék.

Tökéletes: a beállítás után 100% -os lett a rendszer

Hátulról és szemből is megvédte a motort a Kiyo háromfejes megoldása, egyedül a szemből, 15 méternél közelebbi méréskor sikerült áttörnie a lézeres sebességmérőnek a blokkoló jeleit, és ezzel értékelhető sebességadatot szerezni a motorról. Annyira ez nem is baj, hiszen aki két kilométeren át hallgatja, hogy folyamatosan visít az aktív rendőri jelenlétre figyelmeztető doboz, az meg is érdemli, ha ennek ellenére sem lassít le…

Tanulságos volt a hétvége: kiderült, hogy a hatékony eszköz sem nyújt teljes biztonságot, ha rosszul szerelik fel a járműre, és megtudtuk azt is, hogy bizonyos esetekben a rendőrök a blokkolók helyes felszerelése után is meg tudják mérni a sebességünket, ha elegendő idő és tér áll a rendelkezésükre ehhez.

Maguk az eszközök jelenleg a “törvényesen megtűrt” kategóriába esnek, vagyis az ORFK szerint is szabadon használhatók, de a pénzügyi ellenérdekek miatt számítsunk rá, hogy az apró fejegységek kiemelt célpontjai lesznek a rendőröknek, ha igazoltatáskor éppen hibát akarnak keresni a járművön…

13 Comments

  1. Üdv!

    Ööö, lehet, hogy banális kérdés, de motoron miért kell előre is blokkoló fej?

  2. Akkor is érvényes a mérés, ha utánad fordítják a gépet, illetve meg is állíthatnak a bemérés után.

  3. szimencsing

    Egy dolgot még most sem értek(lehet az én készülékemben van a hiba)
    Ha valami nem tilos, akkor miért lesznek “kiemelt célpontjai” a hibát kereső rendőröknek.
    Megint az lesz hogy az izomagyú x5-össsel nem szívóznak, viszont nekem, aki egy kis Pólóból nézek ki riadt szemmel, majd megmutatják??

  4. Miért, a feltűnő hangú/kinézetű sportmotort (még ha szabályos is a hangja/kinézete) nem előbb kiszedik a sorból, mint a suzuki swiftet?
    Magyarországon a rendőr mérlegelhet, legyen szó egyszerű rutin ellenőrzésről, vagy akár a helyszíni bírság kiszabásáról – és amíg így van, addig a blokkolóval közlekedők számíthatnak a kiemelt figyelemre…

  5. Miért nem a bűnözöket üldözik a rendörök?
    Igen a gyorshajtás is szabálysértés. Rakjanak ki több kamu mérőt és kevesebb lesz a gyorshajtó. De a rendőrségnek ez nem érdeke, nekik a befolyt pénz számít…

  6. “Miért nem a bűnözöket üldözik a rendőrök?”

    Azért, mert sokkal egyszerűbb és veszélytelenebb az út széléről videózni és birságot postázni mint bűnüldözni.

  7. Kutya, csak nem értem a dolgot… most szemből bemér lakott területen 65-tel. Mire odaérek, látom, hogy bemértek,látom, h. melyik kocsiból. Lassítok 50-re, utánam fordítják, lelövik a rdsz-ot 49-cel. És mivel szemből bemértek 65-tel, hátulról meg 49-cel, ezért a 65 miatt megbírságolnak?

  8. Igen, így van. Nézz meg egy autós mérést: ott is 2-3 kép készül: sok esetben az egyiken a rendszám még nem tisztán olvasható, de a sebességérték magas, utána – amikor közelebb ér – egy alacsonyabb érték mellett már a rendszám is szerepel.
    Ugyanez a szitu, csak ott nem kell fordítgatni a kamerát.

  9. ezzel nem értek egyet. A vonatkozó GKM rendelet szerint a szabálysértés tényét kell rögzíteni. Az utána forgatott kamera nem azt rögzíti, hanem egy motort hátulról amelyik szabályosan halad. Ráadásul nem videó készül, hanem fénykép, szóval itt a bizonyítás számomra kétséges.

  10. @thebear: ezt örömmel halljuk, de remélem, hogy nem lesz rá szükség, hogy élesben vitatkozzunk a hatóságokkal ilyen kérdésekről ! :mrgreen:

  11. @Testament,
    ha felmész a rendőrség oldalára, akkor gyorsan kiderül, hogy a 7 féle lézeres mérő alapból butaság.
    a 200 000 forintos szettek pedig valóban nagyobb biztonságot nyújtanak, mint az ötvenezres, de ez kb. mindenre igaz, hogy a hárommilliós Suzukinál jobb autó a 12 milliós Merci…

    De különbség csak a közeli mérésekben van, vagyis ha egy-két kilométerről jelez a készülék, hogy mérnek, és te ennek ellenére tovább száguldasz (nem ajánlom), akkor 20-30 méterről már valószínűleg be fognak mérni a Kiyoval, míg a másikkal nem biztos.
    kb. három éve van fent az autóinkon/motorjainkon a szett, Kiyo mindegyiken, évente 10-15 ezret mennek a motorok, az autók a dupláját – eddig mindent védett, egy csekket sem kaptunk. Azt hiszem ez minden elárul a hatékonyságáról.

  12. Hello!

    Egy ismerősöm lézerblokkolókat szerel és állít be.
    Tőle kérdeztem meg, hogy a Kiyo LaserPro 2 milyen.
    Azt mondta, hogy Mo.-on most 7 féle lézerrel dolgoznak, és a Kiyo cucca kb. 2 ellen nyújt védelmet. Elmondása alapján az ami minden eszközre jó, kb. 200.000 Ft-tól indul.

    Kutya, az általad írt tesztek nekem azt engedik sejtetni, hogy ez így nem igaz. Kérlek világosíts fel, van-e értelme a Kiyo LaserPro-nak akkor, vagy nincs?

    Köszi!

  13. Ádám,
    a lényeg, hogy a motor hossztengelyére merőlegesen, és pontosan vízszintesen álljon a fej – nem nagy dolog, csak pontosan kell beállítani.

Leave a Reply