Vasárnap délután a Szigetújfalu és Tököl közötti gáton történt egy incidens, amelyről a sértett autós beszámolója szerint négy krosszmotoros tehet. Súlyos vádak hangzottak el, de lássuk, vállalják-e a motorosok, hogy jelentkeznek és elmondják: mi történt szerintük? ...
autó
autó
Pintér Sándor nyilatkozata arra utal, hogy a már működő osztrák rendszer egyes elemeit Magyarországon is bevezethetik. ...
Egy motorbaleset története és a nem várt végkifejlet: a sofőr jobban aggódott a balesetet szenvedett motorosért, mint a saját autójáért. ...
Néhány hete egy meghökkentő kép bukkant fel a motoros csoportokban, hívta fel rá a figyelmet a Cribmoto, melyen egymás fölé, két sorban zsúfoltak be 20-25 motort egy konténerbe. ...
Korábban nem látott szigorítás bevezetésére készül az Építési és Közlekedési Minisztérium az ATV információi szerint. Az új KRESZ egyik legmeghatározóbb változása az lehet, hogy friss jogosítvánnyal a jövőben tilos lesz vezetni a 300 kilowatt (kb. 400 lóerő) teljesítményt meghaladó autókat. ...
Gurulsz lefelé a Glocknerről/Stelvióról, és egyszer csak beesik a fékpedál, majd elkezd felpuhulni az első fék is. Pedig gyári állapotú a tárcsa, új a betét, de valami mégsem stimmel... Így teheti tönkre a túrát a filléres „alkatrész”, a fékfolyadék. ...
Majdnem százan használták szabálytalanul, majd jöttek a lejárt műszakik és a tiloson áthajtók. Buszsáv – ott a bicajosok sem mehetnek, nemhogy az autósok... ...
A német Continental mindig is élen járt az úttörő megoldások fejlesztésében, és így volt ez közel száz évvel ezelőtt is, amikor egy ifjú hölgy kereste meg a céget, hogy készítsenek neki egy szett „téligumit” a motorkerékpárjára. ...
Kétszer gyakrabban kell műszakira vinni az autókat, és a dízelek ellenőrzése is szigorodik, hogy a szennyező autók ne közlekedhessenek az utakon. ...
Az úgynevezett Tények című műsorban ezúttal a fikció vette át a stafétát: valami nem stimmel a balesettel, de legalábbis biztos, hogy az elhangzottak és a látvány köszönőviszonyban sincs egymással. ...
Az autós bevágott elé, ő meg lerúgta a tükrét és az ajtaját. Megértjük, hogy ideges lett, de egyrészt nem szép dolog a tárgyon bosszút állni, másrészt bűncselekmény – neked kell bíróság elé állni miatta. ...
Végre itthon is legális és kapható a H4, H7 stb. LED! Hogy milyen autókba, motorokba és hogyan építheted be, arról maga a gyártó adott ki közleményt,. ...
Műszaki vizsga 10 000 Ft alatt? 2025-ben? Lehetséges, de viszonylag sok feltétele van, így a többség továbbra is a maszek műhelyeket választja. ...
Miben hibázott a motor és az autó vezetője? Egyáltalán hogyan hozták össze ezt az ütközést? ...
Garmin Zumo R1 az új aktív baleset-megelőzési segédlet. ...
Veterán motorkerékpárok KTM-től, Ducatin át, egészen a Yamaháig. ...
Kérdések és válaszok üzemórától, beépítésen át, egészen a bírságig. Mindent a LED-ről... ...
Osram - a H1, H4, H7 és H16 LED fényszóróizzók, és a beépítésre alkalmas autók, motorok listája. ...
Miért baj, ha egy karbantartott motorkerékpár vagy autó már 15-20 éves? ...
Körforgalom: nem bonyolult használni, és mégsem sikerül? Ráadásul rögön két sofőrnek? ...
Göbl Vilmos az Építési és Közlekedési Minisztérium kommunikációs referense bejelentette, hogy elkezdődtek az egyeztetések az új KRESZ motoros szabályairól. Többek között az szerepel a beszámolóban, hogy 2025-ben bővülhet a B-vel vezethető motorok köre. ...
Kérdés, hogy ez mennyivel drágítja a motorkerékpárok előállítását, mivel az összetettebb kipufogórendszer legyártása és a független tesztek költsége is a forgalmazókat terheli. ...
Ezúttal nem történt tragédia. Ezúttal sem a sofőrön múlott... ...
Amit rosszul tudtunk... és Te is. ...
A ZZR1400 maga a kapuzárási pánik? ...
Ezúttal szavatosság, jótállás miatt keresték meg szakértőnket, dr. Szabó Sándor ügyvédet, közlekedési szakjogászt, aki maga is motoros. ...
Ha arra hivatkozik, hogy „Úgyse tiltsa a KRESZ!”, valószínűleg nem lett volna ennyire engedékeny a rendőr... ...
Ne hagyd magad átverni! ...
Érdekes felvetés az egyik motoros csoportból, de sajnos van vele egy „kis” bökkenő. ...
Továbbra sem a gyorshatás, hanem a vezető tudásához mérten túl nagy tempó vezeti a baleseti statisztikákat. ...
Érdemes meghallgatni a sokat látott szerelőket, akik arról mesélnek: miben hibáznak a motorosok a téli/nyári karbantartások során, ami később meghibásodáshoz vezet? ...
Rendben, az olajnyomáslámpa és az elakadásjelző elég egyértelmű, de mi a helyzet többi ikonnal és rövidítéssel? ...
Az új KRESZ elsősorban a balesetek megelőzésére, elhárítására ösztönöz. ...
Néha egy kép tényleg többet mond ezer szónál, most azonban a fotó és a hozzá érkezett komment együtt az igazi. ...
Tanulságos történet arról, hogy néha olyantól fél az ember, ami tulajdonképpen nem is létezik. ...
Sajnos a fizika már csak ilyen: a motorok – felépítésükből fakadóan – gyorsabbak az autóknál. És ezen a záróvonal sem változtat... ...
Gyorstalpaló a motorolajról és az olajcseréről. ...
A motoros – öt hónappal a baleset után – belehalt sérüléseibe. ...
Ha nincs időd személyesen elmenni a vizsgabázisra vagy egyszerűen csak nem akarsz januárban motoron vacogni, akkor ezt neked találták ki. ...
Nem csoda, hogy a bizottságban ülő szakemberek úgy döntöttek: ennek semmi értelme... ...
Szinte még el sem ültek a hullámok a két korábbi, felháborodást keltő, szentendrei bírsággal kapcsolatban, máris újabb levelet kaptunk… Aki esetleg lemaradt volna a korábbi cikkekről, itt röviden ...
Mi a különbség a „maszek” és az állami műszaki vizsga között? Hogyan kerülhet ugyanaz 5 és 15 ezer forintba a különböző műhelyekben? Mit nézz át otthon, hogy biztosan levizsgázzon a motorod? A leggyakoribb kérdések és válaszok egy helyen. ...
Választasz egy gépet, és cserébe átvállalják az elméleti, valamint gyakorlati képzés teljes költségét. Jól hangzik? ...
Aki vezet, az néha elkövet egy-egy gyorshajtást, kár is lenne tagadni. De ez már nem a „véletlen” kategória... ...
Ha erős szezonod volt, akkor nyár végére valószínűleg újra aktuálissá vált az olajcsere. Amennyiben így van, akkor ezt neked találták ki... ...
Szokatlan nyom az abroncson, amit – elvileg – okozhatott a fékpad is, de előfordulhat, hogy menet közben alakult ki a sérülés. ...
Olvasónktól kaptuk ezt a videót, ami a közúti veszélyeztetés mintapéldáját, sőt mintapéldáit mutatja be. ...
Amikor már az autós is azt mondja: érthető a motoros felháborodása... ...
Nem láttam a motorost, mert úgy száguldott! ...
Tanulságos történet a kelebiai határról: ki nem ismeri a KRESZ-t – az előreguruló motoros vagy a felháborodott sofőr? ...
Most hétvégén újra koros vasaktól lesz hangos a város: négy év után újra megrendezik a komáromi veterántalálkozót és -kiállítást. ...
Az aliexpresszes gagyikat leszámítva gyakorlatilag bármelyik ajánlható, így a márkanévnél sokkal fontosabb a hazai garanciális háttér, az alkatrészellátás és a könnyű felszerelhetőség. ...
Egy kis trükk, hogy akkor is látványos képek készüljenek rólad, ha nem száguldasz a motorral. ...
Aligha kaphattunk volna ennél részletesebb és megnyugtatóbb választ a szentendrei önkormányzattól: kiderült, hogy „semmi bajuk” a motorosokkal, sőt ingyenes parkolóhelyekkel várják a kétkerekűeket, de azért vannak kéréseik is. ...
Hat másodperc alatt nem volt ideje lassítani, de a tükröt lerúgni igen? ...
Noha közterületi parkolóról van szó, ezúttal a motorosoknak sem „kegyelmeznek”. Ugyanúgy fizetni kell majd, mint az autósoknak... Vajon ez törvényes? ...
Hétfői cikkünk kapcsán érkezett kérdés: mi a helyzet a sorok közötti előregurulással Európában? ...
Éppen tíz éve döntöttek úgy, hogy 2013-tól Magyarország autópályáin is előírják a biztonsági folyosó kialakítását, amennyiben nagyon lelassul a forgalom. Lám, ennyi idő sem volt elég, hogy pontosan megismerjük: ki és mire használhatja ezt a folyosót? ...
Egyre több állam lazít a szabályokon, legutóbb például Lengyel- és Németország vezetői döntöttek úgy, hogy nem szükséges külön vizsga és jogosítvány, hogy a tapasztaltabb sofőrök B-s jogsija érvényes legyen a 125-ös motorokra is. ...
Nem a műszaki hiba okozza a baleseteket ...
Újabb tüntetések Franciaországban. ...
Ki téríti meg a kárt, ha elütsz egy őzet? ...
Októberben túllépte a hatvanezret a zöld alapszínű hatósági jelzéssel forgalomba helyezett gépjárművek száma. Tisztán elektromos személyautóból a múlt hónapban állt forgalomba a harmincezredik Magyarországon és folyamatosan emelkedik a zöld rendszámos motorkerékpárok száma is. ...
Egy hatékony technika: harmadával csökken a fogyasztás. ...
Meglepő eredmények születtek a német biztosítói kutatás végén. ...
Tényleg árthat a motornak, de csak a filmekben sül be tőle a motor. ...
Azt hihetnénk, egyértelmű a válasz, de az élet most is ránk cáfolt... Yvette-től kaptuk az alábbi levelet, több mint tanulságos sztori. ...
Sofőrként azt kérdezed: a rendőrök miért nem a motorosokat vegzálják? Motorosként csodálkozol, hogy miért nem a füstölő, hangos autókat szedik ki? Tessék, most mindkét oldal megkapta a magáét... ...
A Medusa névre keresztelt hangradarokat Párizsban kezdték először alkalmazni, azóta viszont az ország több pontján elterjedtek az eszközök, sőt hamarosan szerte Európában láthatunk ilyeneket. ...
Talán nem is tudják a sofőrök, hogy mit kockáztatnak, ha kekeckednek a szabályosan előreguruló motorossal... ...
Ha évek óta mindenki ott parkol, az nem jelenti azt, hogy szabályos is... ...
Ülsz a kocsiban, várod, hogy fél óra után végre fizethess az autópálya-kapunál, erre betolakodnak eléd a motorosok. Felháborító? Annak tűnhet, de teljesen szabályos... ...
2022 júliusától kötelező a sebességszabályozó az új autókban. Tetszik vagy sem, máris felröppentek olyan hírek, hogy a motorok lesznek a következő „áldozatok…” Már korábban is építettek sebességkorlátozót autókba, ...
A rendőrök a lakosság segítségét kérik, hogy mielőbb rácsok mögé kerüljön a két motoros elgázoló sofőr. ...
Meghökkentő levelet kaptunk Mikitől, aki azért kapott bírságot nem messze a magyar határtól, mert nem volt nála tűzoltó készülék. Utánajártunk: sajnos jogos a büntetés, de már nem sokáig tart ez az áldatlan állapot... ...
Többen is jeleztétek, hogy egyes tompai, soproni és alföldi benzinkutakon teli áron szerették volna eladni az üzemanyagot a motorosoknak. Arra hivatkoztak, hogy ez van a rendeletben, pedig szó sincs erről... Ne hagyjátok átverni magatokat! ...
Nándi szemtanúja volt a tegnapi balesetnek, ami egyaránt tanulságos lehet autósnak, motorosnak... ...
Érdekes statisztika jelent meg a KTI közlekedésbiztonsági oldalán, amiben arra keresik a választ, hogy kik és miért okozzák a legtöbb motorbalesetet. ...
A tűzoltók jótanácsai, hogy mit (ne) tegyünk, ha füstölni kezd, esetleg kigyullad alattunk a motor vagy az autó. ...
Érdekes összefüggésre hívta fel a figyelmet a Szövetségi Statisztikai Hivatal, illetve a hírt lehozó Motorrad Online: a német motorosok egyre kevesebbet használják gépeiket… Ha szezononkénti, átlagos futásteljesítményről beszélgetnek ...
Akkor is elsőbbséged van, ha más lemondott róla – ez lesz a kulcs a megegyezéshez. ...
Nem mindennapi levelet kaptunk Nánditól: csak azért ragadt tollat, hogy megköszönje egy motorosnak, hogy figyelt rá és így elkerülte a balesetet... ...
Öt bevált módszer, illetve az ellenpéldák: így riasztod el hirdetéseddel a vevőt… Kétségtelen, hogy a hirdetés összképe, az első benyomás nagyban meghatározza, hogy valaki azonnal rákattint vagy unottan ...
Sorozatunk második részében egy sokakat érintő kérdésre keressük a választ: van-e értelme a szélesebb abroncsnak és egyáltalán felszerelthetsz-e ilyet? ...
Vélemény: nem minden ütközésért az autós felelős... ...
Ha úgy döntesz, jövőre megcélzod a Nordkappot, és Dánián keresztül jutsz oda, jobb ha tudod, hogy sima gyorshajtásért is elvehetik a motorod, és jöhetsz haza vonattal... ...
Mintha valami gyógyír lenne, néhány motoros a visszapillantón próbál bosszút állni vélt vagy valós sérelmeiért... ...
Vajon ki a hibás, ha a motoros gázt ad a kocsik között haladva, mikor zöldre vált a lámpa, de közben az autók is elindulnak? A bírósági ítélet egyértelmű: figyelni kell a sorok között haladó motorosra. ...
Továbbra is komoly probléma az utakon, hogy sokan ülnek egy-két pohár sör vagy bor után autóba, sőt motorra is... ...
Béla felhívta rá a figyelmünket, hogy kimaradt valami nagyon fontos a motoros baleseti statisztikát elemző cikkünkből. Vitatkoznánk, de nincs mivel: tényleg ez a legfontosabb tanulság. ...
Már száz olyan cikket olvastál, amiben a vasak téli felkészítéséről írtak? Nyugi, mi is, ezért nem is fárasztunk a közhelyes alapvetésekkel, inkább azokat szedtük össze, amit a többség rosszul tud vagy simán elfelejt így tél elején... ...
Bár egyre több a nagymotor az utakon, az okozott balesetek száma kevesebb, mint akár 4-5 évvel ezelőtt. ...
Felmérések szerint négyből három vezető nem tudja, pontosan milyen előírások vonatkoznak a kocsiban vagy motoron mobilozásra. Persze nem is csoda, hiszen a szabály nem túl egyszerű, sőt járműfajtánként változik. Rendet teszünk a kérdésben. ...
Azt hiszem, ez a valaha érkezett legfurcsább kérdés közlekedés témában. Pedig a megoldás egyszerű, pontosabban az lenne... ...
A mindennapi közlekedésre különösen igaz, hogy „társasjáték”, vagyis előbb-utóbb az autósok, motorosok, bringások stb. átveszik egymás szokásait, legyenek azok rossz vagy jó beidegződések. ...
Szinte hihetetlen, hogy erre külön fel kell hívni a figyelmet... ...
Kacifántosnak tűnik az ügy, pedig rém egyszerű a megoldás: ha tényleg leszorítottak, és videó készült róla, akkor rendőrt kell hívni… Egy motoros beszámolója és videója a rendhagyó és ...
Újabb tanulságos videóval jelentkezett a Biker7T4 YouTube-csatorna: hétköznapi, ám annál veszélyesebb helyzetet mutat be. ...
Noha az elmúlt években azt hangsúlyozták, hogy csak az autók érintettek, az Európai Parlament most úgy határozott, hogy a motorokba is építsék be a sebességet korlátozó eszközöket. ...
Niki csak két éve vezet, viszont jórészt városon belül motorozik, így viszonylag sok autóssal találkozik nap mint nap. Ötös listáján csupa „ismerős” szerepel... ...