Egy motorbaleset története és a nem várt végkifejlet: a sofőr jobban aggódott a balesetet szenvedett motorosért, mint a saját autójáért. ...
Archives by: MSE
MSE
MSE Posts
Nem túlzottan nagy létszámmal, egészen pontosan 17 csapattal vágtunk neki a hétvégének, bár ez összesen 60 versenyzőt jelentett, ami azért nem kevés. Pénteken grillpartyval hangolódtunk a hétvégére, mivel szép számmal voltak messzebbről érkezők, akik biztos, ami biztos, két éjszakára foglaltak szállást. ...
Ez így közel 250 kilométer, a megállókkal, látnivalókkal együtt nagyjából hat órányi program, vagyis délelőtt tízkor indulva négy-öt között, még bőven világosban visszaérünk Mecseknádasdra. ...
Köszönjük szépen a hétvégét, nagyon jól éreztük magunkat, és azt gondolom, hogy sok hasznos okosságot tanultunk! :) /Gabriella/ ...
Minden csapatban vannak tapasztaltabb és kevésbé tapasztalt, illetve gyorsabb és lassabb motorosok, ez nem is kérdés. A szabályok betartásával azonban bármikor megtalálhatod a helyet, motoroktól és tempótól függetlenül. ...
Ebben óriási szerepe, felelőssége van a vezetőnek, így a közös túrázás nem azzal kezdődik, hogy segítünk becsatolni a hölgy bukósisakját - az első lépés mindig a felkészítés, hogy semmilyen helyzet ne érhesse váratlanul a mögötted ülőt. ...
10+1 fontos intelem, mely segít megmenteni az irhád - érdemes megfogadni őket. ...
Az első és legfontosabb lépés az általad nyújtott, illetve megköszönt előzékenység! Ez - mint az elvetett mag - előbb-utóbb elterjed, visszaköszön rád, hosszú távon pedig élvezetesebbé, biztonságosabbá és élhetőbbé teszi a közlekedést. Légy hát kedves és előzékeny, példát mutatva a többi sofőrnek, legyen az autós vagy motoros! ...
Az előző részekben megvizsgáltuk magunkat és motorunkat, hogy biztonsággal nekivághatunk-e az útnak. Ha minden rendben van, indulhatunk, ám nem mindegy, mi vár ránk odakint. Most azt nézzük át, hogy milyen kihívásokat állít elénk a természet! ...
Tudod mi a gond az apró, de tartós alkatrészekkel? Pontosan: minél ritkábban látod, annál inkább megfeledkezel róluk, és csak akkor kerülnek újra szóba, mikor egy túrán megadják magukat... ...
Az, hogy milyen gyors a géped, csak a motorozás élvezeti részére van hatással, a fékeden viszont az életed múlik. Nem árt hát alaposabban átvenni, milyen műszaki és emberi tényezők befolyásolják a biztonságos és határozott megállást. ...
Az első részben a testi-lelki felkészülést veséztük ki, de önmagában nem elég, ha Te igazán felkészülten ülsz nyeregbe, hiszen a gép műszaki állapota közvetlen hatással van a motorozás élményfaktorára és persze a saját biztonságodra is. Nézzük hát pontról pontra, mit nem szabad kihagynod, amikor körbejárod a vasat! ...
Sokféle motorossal sikerült megismerkedni az évek alatt, és pont a velük kapcsolatban átélt élmények sarkalltak arra, hogy billentyűzetet ragadjak, és leírjam a legfontosabb tapasztalataimat. ...
Szeretnél néha csapatni a haverokkal, máskor viszont a pároddal jársz túrázni, és szeretnéd, hogy ő is kényelmesen utazzon? Jóllehet, nem ezt a motort csodálják majd a találkozókon és a fagyizó előtt, de Te biztos lehetsz benne, hogy jó társat választottál... ...
Akad néhány típushiba és a formaterv is kissé idejétmúlt, de ennyi pénzért aligha kapsz ilyen univerzális vasat. MSE beszámolója a Yamaha mindeneséről. ...
A leghosszabb szerelem is véget ér egyszer, Emese és a patika FZR történetében most jött el ez a pillanat... ...
Türelem és figyelmesség - hétköznapokban a jó hangulatunk, míg az utakon az életünk függhet tőle. Tavaszköszöntő írás MSE tollából. ...
Mikor megjelentem Budapesten a Honda Hungary irodájánál, látni kellett volna azokat az aggódó arcokat, hogy ez a LÁNY, TÉNYLEG komolyan gondolja, hogy az egykettes VFR-t szeretné kipróbálni? Igen, halál komolyan... Megsétáltattam Ausztria legszebb útjain a V4-est. ...
Melyik a keményebb: az aszfalt vagy a protektor? Úgy is kérdezhetném, hogy melyik kényelmesebb: a gipsz vagy a protektor? ...
Minek feltölteni a netre a szabályos (unalmas?) közlekedést? Majd én megmutatom, hogy ki a király! ...
Indulás előtt rendszerint végig gondoljuk, hogy rendben vannak-e a fékek, gumik, futómű, világítás... De mentálisan is fel vagyunk készülve a gurulásra? ...
Ok, nagyjából. De ezt a táblát nem valószínű, pedig sok pénzedbe kerülhet... ...
Nyugodtan indulsz útnak, hiszen tudod, hogy minden a helyén: bukó rajtad, biztosítás befizetve, kötelező tartozékok a motorban... Ne légy rest, a látszólag rendben lévő dolgokért is jár a bírság - szánj egy percet az ellenőrzésre! ...