Hosszú évekig kerültem egy bizonyos gyártó abroncsait, pedig tulajdonképpen nem haragudhattam rá – csak magamnak köszönhettem a bajt… Most vettem egy nagy levegőt, és újra bizalmat szavaztam neki.
Szöveg: Milka, kép: Feszti és a szerző
Nagyjából tíz éve történt, de úgy emlékszem rá, mintha csak tegnap lett volna. Az Euroringen koptattam a köröket, s mi tagadás, a tempót nem éppen a CBR-en feszülő Metzeler Z6-hoz “méreteztem…” Az ultratartós túraabroncs nem is bírta sokáig, 10-12 kőkemény kör a nyári kánikulában elég volt a túlmelegedéshez, s ekkor minden előjel nélkül megindult a motor. Mire észbe kaptam volna, már csúsztam is a sóderágy felé…

Kár lenne tagadni, az öreg Z6-ot nem erre találták ki, mégis a Metzeler szó hallatán nekem azóta egyből az esés ugrott be, ezért nem is tettem próbára a márka újabb abroncsait. De ez már csak múltidő, ugyanis idén tavasszal az a megtiszteltetés ért, hogy az R17.hu jóvoltából a vadonatúj Metzeler Roadtec 01 papucsok feszülnek az XX-en, hogy egy teljes szezonon át faggassam őket.
Merőben más konstrukció
Már első ránézésre is látszik, hogy nem szokványos túragumiról van szó. A hat éve bemutatott Z8 utódjaként megjelent Roadtec ultramodern mintázata arra utal, hogy a fejlesztők főként a vizes tapadást akarták még jobbá tenni. Ezt bizonyítják a hátsó abroncs széles mintaárkai, de kiváltképp az első abroncs átlós barázdái, melyek révén a mechanikai tapadás lényegesen jobb, mint az elődmodellen. További erénye az első gumi 100 %-os szilikaaránya, melyet a hátsó abroncs vállrészei is megkaptak a kétkomponensű technológia révén.

Nincs már akadály a gigászi túragépek számára sem, melyek csomagokkal felpakolva nagy terhelésnek teszik ki a gumiabroncsokat. A 0°-os acélöv és a szélesebb felfekvőfelület ugyanis biztosíték rá, hogy sem a súly, sem az extra teljesítmény nem hozza zavarba a Roadtec-et, a többkomponensű kialakítás pedig garancia a tartósságra. Az már csak hab a tortán, hogy a mérnökök elmondása szerint az abroncs hűvös időben is néhány perc alatt bemelegszik, vagyis a városban motorozók közvetlenül indulás után megfelelő tapadást élvezhetnek.

Akárhogy is, a szkeptikusok erre mondják: túl szép, hogy igaz legyen, ezért nyúzópróbára fogtuk a Roadtec 01-et, és ismét változatos körülmények között próbáljuk kideríteni, hogy miként vizsgázik a Z8-as előddel, no meg a nagyszámú vetélytársakkal szemben.
Az első kilométerek
Már a gumiszerelő-műhelyben feltűnt, hogy az első abroncsnak milyen hegyes a profilja. Mintha nem is egy túrázó, hanem egy sportgumi köszönne vissza rám! Ennek vajon lehet köze ahhoz, hogy az első gumi egykomponensű gumikeveréket kapott, szemben a hátsóval, ami két különböző anyagkeverékből áll? Míg nézem, ahogy felkerülnek az új abroncsok a felnikre, azon tűnődöm, vajon tényleg tudja azt, amit a Metzeler mérnökei állítanak, hogy a Roadtec 01 kiváló jó mind sportos, mind laza túramotorozáshoz? Tudjuk, hogy van egy gyártó, akinek ezt sikerült elérnie, és most ő tündököl a kategória etalonjaként – vajon a Metzeler személyében most konkurenciára találnak? Erre csak a hosszútávú teszt végén kapok választ, de tény, hogy az első kilométerek igen meggyőzőek voltak. A CBR – a hegyes profilú első gumival – a nagyon magabiztosan és jóindulatúan fordul, pedig nem egy könnyed jószág. Elképesztő, de tényleg olyan érzés, mintha “magától” dőlne a kanyarba, ott pedig rendíthetetlenül tartja a kiválasztott ívet, mintha csak követelné, hogy döntsél még, még!

Lám, alig ötven kilométert tettem meg a Roadtec 01-en, de máris szertefoszlani látszik a régi beidegződés… A Metzeler újra belopja magát a szívembe? Meglátjuk, mindenesetre az első tapasztalatok igen biztatóak, de csak nem hagy nyugodni, amit a sajtóanyagban olvastam. Egy rendkívül tartós, nehéz és erős motorokra kifejlesztett gumi hogyan melegedhet be “néhány perc alatt”, ahogy írják? Ellentmondást éreztem ebben, ezért kimondottan örültem neki, amikor az időjósok azzal ébresztettek, hogy másnap kora télies hideg várható… Lássuk hát azt a príma bemelegedést!
Hoztam is ajándékot, meg nem is
A pár fokkal fagypont feletti aszfalt nem éppen az a terep, ahol ezt az abroncsot bárki is használni fogja, elvégre az átlagos motoros szezonja áprilistól októberig tart és jellemzően csak 12-15 fok felett ül nyeregbe. Az viszont simán előfordulhat, hogy egy hidegebb tátrai reggelen vagy a Dolomitok csúcsain hasonlóan hideg lesz, így mégis jogos a kérdés: vajon ilyenkor is igaz a mérnökök állítása? El is indultam a borongós és kimondottan hűvös időben, valódi úti cél nélkül, csak a Metzelert faggatva. Nos, az első öt-tíz percben bizony ugyanúgy ott volt az a kiszámítható, kicsit sem ijesztő, de azért észrevehető bizonytalanság: a nem éppen kiváló tapadású belvárosi utakon gyorsításkor óvatosan meg-megmozdult az XX fara, a bátrabban vett kanyarokban is érződött, ez bizony még nem az üzemmeleg állapot. Mielőtt valaki azt mondaná, hogy a mérnökök kamuztak, gyorsan tegyük hozzá: az ilyen kategóriájú gumik mindegyike hasonlóan viselkedik, sőt a tartós túraabroncsok jelentős része messze rosszabbul, szóval a Metzelernél finomítottak ezen a problémán, nem is kicsit, de teljesen megszüntetni az egyszerű utópia lenne.

A városhatárt elhagyva azonban változott a kép, néhány kilométer után – a cudar hideg ellenére is – bemelegedtek a gumik, és a motorosok által csak Naszály-ringként emlegetett északi régióban úgy viselkedett az XX, mintha nem is gumisnál, hanem futóműves szakembernél töltötte volna a napot! Mit tapadt, egyszerűen odaszögezte a súlyos Hondát az úthoz, pedig fent a hegyen már csak öt fokot mutatott a hőmérő!

Szándékos hibákkal, kanyarban erőteljes gyorsítással és fékezéssel sem lehetett letéríteni az ívről a motort, csupán a fordulás közben szimulált vészfékezésnél érződött egy kis felegyenesedési hajlam, de ezt már tényleg csak a szőrszálhasogató énem mondatja velem… Nem tagadom, alakul a bizalom, pedig még csak pár száz kilométert töltöttünk együtt. Jöjjön hát a folytatás: hamarosan esőben és forró aszfalton is leteszteljük, hogy mit tud a Roadtec, és persze a kopást is mindvégig szemmel tartjuk. Tartsatok velünk – hamarosan folytatjuk!