Újabb cserbenhagyás: elfogták a kamionos elkövetőt

Újabb cserbenhagyás: elfogták a kamionos elkövetőt

              - Címkék |Baleset-megelőzés, Cikkek

Halálos közlekedési baleset történt  a 44-es úton Békéscsaba és  Gyula között tegnap délután.

A  Veszely csárdánál a megyeszékhely irányába tartó kamionos a dupla záróvonal ellenére megpróbált megfordulni, és nem győződött meg róla, hogy szabad-e az út, így hajtott ki a motoros elé, akinek már nem maradt ideje megállni, vagy kikerülni, s belecsapódott a szerelvénybe.

A bolgár teherautós az ütközés ellenére sem állt meg, sőt, azonnal a határ felé indult, majd néhány kilométerre onnan egy parkolóban állt félre, hogy eltüntesse a baleset nyomait. Amikor a rendőrök rátaláltak, éppen az egyik törött fényszórót igyekezett kicserélni a járművön. 

A sofőrt a Gyulai Rendőrkapitányság előállította, és segítségnyújtás elmulasztása miatt folytat ellene büntetőeljárást.

Hegylakók különvélemény: A rendőrség egyre nagyobb erővel küzd a motorosbalesetek ellen, ám az eddigi törekvések mindegyike a kétkerekűek szabályosabb közlekedését szolgálta, lásd fokozott ellenőrzések a szerpentineken, vezetéstechnikai tréningek, stb. Becsülendő a törekvés, de mindannyian tudjuk, hogy a többjárműves motorbalesetekben jellemzően nem mi vagyunk a vétkesek, vagyis az ellen oldallal kellene kezdeni a munkát. Lehet, hogy ideje lenne a többi közlekedő felvilágosításával – és/vagy hatékonyabb büntetésével – elejét venni a motorbaleseteknek?

A baleseti statisztikákból kiderül, hogy az ütközések kb. 40 százalékát a kanyarodás szabályainak megszegése, valamint az elsőbbségadás elmulasztása okozza, ahogy a fenti esetben is láthattuk. Lehet, hogy inkább ezeket kellene kiemelten ellenőrizni a szerveknek, az incidensek mindössze tizedéért felelő (valós) gyorshajtás helyett?