Motoros búcsú 2012: már csak egy hét!
“Lelki kötelező szerviz” – mondta viccesen, én pedig azonnal értettem, hogy mire gondol… A lelkünk “karbantartása” egyre fontosabb a szürke, érzelemmentes hétköznapok után, és mi lehetne jobb hely erre, mint egy hétvége a motoros barátok gyűrűjében?
Sokadik éve már, hogy minden szezon elején ellátogatunk a Szentkút-völgyi kápolna melletti tisztásra, ahol a motoráldás – mint a rendezvény ikonja – a végére szinte mindig eltörpül a baráti kézfogások, beszélgetések mellett. Félre ne értsétek, nem lebecsülendő a szertartás, de a valódi érték, a tiszta emberi kapcsolatok, jó társaságban, a rég látott ismerősök, barátok köszöntése mellett minden egyéb emlék elhomályosul…
Ez már a hatodik alkalom, hogy a Motorosok (így, nagybetűvel) egy közös célért összegyűlnek a kápolna mellett, a két keréken utazók védelmezőjének tiszteletére. Ahogy korábban, úgy 2012-ben is koncertekkel, programokkal és természetesen ingyenes belépéssel várják a motorosokat az Ecséd melletti tisztáson, 2012. május 18-19-én.
Gyertek el, csak ajánlani tudjuk minden motorosnak – mi biztosan ott leszünk!









Dehogy pöfögtetem egy helyben, ilyen marhaságot. Először elindulok vele, aztán amikor leértem a hegyről, beindítom a motort
Egyébként 2009-ben voltunk ott egy áldásért, hogy +2-es claymore legyen Teresa
Nem nagyon volt mit enni hús nélkül, de azért adtak mustáros kenyeret. Asszem free of charge
tavaly olyan pörköltet dobtak össze, hogy azóta is emlegetjük… eszméletlen finom volt, ráadásul nekünk a nyári Korzika kanyar megbeszélése is ott történt, ott tudtuk összeszedni a csapatot a nagy út előtt – csupa jó emlék
Idén ismét találkozunk, nem csak az áldás miatt! “Csupa jó emlék”