Így változik a regadó, az átírási illeték és az autópályadíj 2012-ben
Csökkentés és emelés az adók illetve járulékok terén, a mérleg nyelve mindkét irányba mozdul, és csak remélni tudjuk, hogy a keletkező többlet bevételt a forrás helyére, vagyis a közlekedők javára fordítják.
2012 januárjától jelentősen csökken a modern négykerekűek regisztrációs adó tétele, az öt évnél fiatalabb autók esetében akár ötödére is redukálódhat a sarc mértéke, de az idősebb autók adóterhe is mérséklődik. A szlovák/román rendszám használatát szigorítják, de a “profik” megoldását, a külföldi cég tulajdonában lévő, de magyar állampolgár által használt járművet továbbra sem bántják. A motorkerékpárok után fizetendő adó mértékéről egyelőre nincs új információ, így várhatóan marad a 2011-ben használt, legfeljebb 230 000 forintos tétel. Részletek: Csökken a regisztrációs adó, de 2012-től lőttek a szlovák rendszámnak.
Az átírási illeték drasztikusan, többszörösére emelkedik a fiatal motorok esetében, de nem járnak jobban azok sem, akik ezer köbcentis, vagy attól nagyobb youngtimert szeretnének vásárolni – a húszéves motorok átírása is hatszámjegyű összegre emelkedik, ha az erősebb gépek közül válogatunk. Részletek: Így változik a járművek átírási illetéke 2012-től. Ugyanakkor üdvözöljük, hogy végre kötelezően felkerül az adásvételi szerződésre a kilométeróra állása – pár év alatt az intézkedés “kivezetheti” a műszerfalakat babráló kereskedők és magánszemélyek munkáját, ami valljuk be, elsősorban vevői elvárás miatt ilyen népszerű. A magyar vásárlónak lassan meg kell barátkozni a gondolattal, hogy a piacon kapható tízéves túramotorok némelyike többet futott már, mint harmincezer kilométer, és a 10-15 éves dízel autók között is szép lassan megjelennek a 130 000 kilométer felett teljesítő darabok…

A három évnél fiatalabb ZZR1400-asok átírása nagyjából 150 000 forintba kerül januártól - ez kb. 300%-os drágulást jelent
Tavaly decemberben hozták nyilvánosságra az útdíjakat érintő változásokat, miszerint januártól már kizárólag heti, vagyis tíz napra érvényes e-matricát vásárolhatunk a benzinkutakon, ha igénybe vennénk az 1300 kilométernyi magyar autópálya hálózat bármely részét. Jó hír, hogy a motorosok továbbra is jelképes összegért, nagyjából 1500 forintért vásárolhatják meg a tíznapos jogosultságot – igazán méltányos tétel annak, aki rendszeresen használja kétkerekűjével a gyorsforgalmi utakat. Részletek: így változnak az autópályán fizetendő útdíjak 2012-től.
Az üzemanyagok kiskerára is változott január elsejétől, sőt, a héten további emelésre számíthatunk – a benzin fogyasztói ára ezzel nagyjából 50 forintot emelkedett az elmúlt egy évben, és nagyjából 200 forinttal drágább a három évvel ezelőtti árszintez viszonyítva. Ez a drasztikus emelkedés nem magyar sajátosság, tőlünk nyugatabbra ettől is többért mérik a drága hajtóanyagot, sőt, Olaszországban egy tavaly őszi rendelet nyomán (a nehéz gazdasági helyzetre hivatkozva) egyfajta különadóval terhelik a gázolajat és a benzint – ott 530-540 forintért mérik a 95-ös oktánszámú literjét.
5 hozzászólás
Trackbackek/Pingbackek
- Miért költsek szervizre, ha nagyobb motort is vehetek? | Hegylakók | Magazin mindenről, ami motor - [...] 2012-ben jelentősen emelkedtek a motorok átírási költségei, ezt a motort közel 70 000 forint lesz a nevedre íratni – ...
- 2012-ben rendszámot cserélünk? | Hegylakók | Magazin mindenről, ami motor - [...] hamarosan megerősítik – vagy inkább megcáfolják – kormányzati oldalról, a 2012-es “újdonságok” így is épp eléggé megterhelik a pénztárcákat, ...
- Az EU-közbelép, 2.rész: motorost a parlamentbe! | Hegylakók | Magazin mindenről, ami motor - [...] látnánk itthon is több olyan képviselőt, aki a motorokra kirótt közterhek, vagy épp a motoros vizsgáztatás kapcsán személyes tapasztalattal ...





Tőlünk nyugatabbra élők ettől többet is keresnek mint mi!
Megy a lehúzás ezerrel! Remélem minél hamarabb bebukik ez az egész rendszer….
Magyarországon, arányaiban, tíz évvel ezelőtt drágább volt az üzemanyag (az átlagkeresetekhez viszonyítva feltétlen).
Imi: Ilyet nem szabad kívánni, remélni! Az nagyon rossz lenne mindannyiunknak… Biztos vagyok benne, konkrétan neked sem lenne jó.
Kiváncsi leszek, mivan ha bontott órát kell vennem? Mert nemigazán értem ezt. Vagy csak simán az átirás előtt pörgetik vissza még.
Jani55: Veled biztos jót tett a kiskirály, de tényleg jobb lenne az országnak, ha bebukna a project! Akkor talán lenne esély a megtisztuláűsra, de így csak ejnyebejnyéznek egymással, nekünk meg az utolsó filléreinket is elvenné ez a két pökhendi banda!
Ernő: velem biztos nem tett jót a kiskirály, de a jövőt nem tudhatjuk… Dolgozom ezerrel… az is igaz, hogy a Bécsi út másik végén pont tízszer többet érne a munkám.
(nem kedvencem a narancsszínű virág és nagyon távol áll tőlem a politika)