A Honda tarolt 2011-ben, de a motoreladások tovább csökkentek
Nem sokat változtak a súlypontok, ami a magyar motorpiacot illeti: a Honda volt a legeredményesebb és egyben a legnépszerűbb márka az elmúlt évben, a második helyezett BMW sikereihez az állami megrendelések is hozzájárultak.
A Datahouse adatai szerint – csakúgy, mint 2010-ben – a Honda városi motorja volt a legnépszerűbb a magyar motorosok körében, szám szerint 130-et értékesítettek a PCX125-ösből. Az ezüstöt is a szárnyas márka olcsó és praktikus járgánya hozta el, a CBF125M-ből hetven darab talált gazdára egy év alatt. A harmadik helyezett motor sikere nehezen mérhető az utca motorosának szemszögéből, ugyanis egy itthon nem forgalmazott típus, a BMW 900RT rendőrmotor végzett a dobogó legalsó fokán, a 60 darab rendőrségi jármű forgalomba állításával.
Érdekesség, hogy az első tízbe csak a BMW és a Honda motorjai kerültek be, így az év nagy vesztese a Suzuki, mely 2010-ben még másodikként zárt a listavezető mögött. Szintén rendhagyó, hogy az első hatban csak 125 alatti, és 900 köbcentis, vagy attól nagyobb motorok végeztek – az egykor népszerű hatszázas középkategória képviselői nem fértek be a legjobbak közé.

Hatvan motor, közel 350 000 000 forintért - a BMW eladásainak legnagyobb tétele az új rendőrmotorok átadása volt
A népszerűségi listát is a Honda uralja, hiszen 764 motort helyeztek forgalomba a tavalyi év első kilenc hónapjában, ami kiemelkedően magas szám, hiszen a Top 10 további résztvevőiből összesen ennyi talált gazdára…
1. Honda 764 db
2. BMW 204 db
3. Suzuki 165 db
4. Yamaha 114 db
5. Piaggio 78 db
6. Kawasaki 62 db
7. Harley-Davidson 41 db
8. Aprilia 32 db
9. KTM 30 db
10. Ducati 25 db
10. Triumph 25 db
Kiemelkedő volt a kétkerekűek eladásában a decemberi holtidőszak, hiszen nem kevesebb mint nyolcvan új motort állítottak forgalomba egyetlen hónap alatt, ám az év végi hajrá sem menthette meg a hazai piacot: 2010-hez viszonyítva összességében 15,3 százalékkal, 1921 darabra esett az újonnan forgalomba helyezett gépek száma.
Még több motoros hír a Hegylakók Facebook oldalán!





Egy ország, egy év? Elég csirkék ezek az eladot mennyiségek.
A tavalyi volt csirke, ezek konkrétan drámaiak. Az viszont tetszik, hogy a városi gépek jól fogytak, lassan csak hozzászoknak az autósok, hogy van egy ilyen kategória, hogy motor. (ma tíz percet motoroztam, és csak egy életveszélyes helyzet volt… a tükröt továbbra sem használják a népek)
Bocs, kimaradt egy t…
alvaro / 2012/01/03 – még időben szóltál, épp készültelek végleg kitiltani érte
(látva a többi motoros fórumot, lassan az a csoda, ha nem marad ki
Egyáltalán nem meglepőek ezek az eredmények. Azt mindenki tudja, hogy az emberek legutolsó gondja mostanság az új motorok vásárlása, pénz híján.
Aztán ott vannak az áremelkedések. A Suzuki árai bő 20%-kal mentek föl 3 év alatt. A 165 eladott darabból kíváncsi lennék, mennyi volt a relatíve kedvező áron kapható, beragadt készletes motor…
brutális számok…mindig azt gondolja az ember, h nincs lejjebb…pedig van lefelé még tér bőven, a válságba most kezdünk térdig gázolni (ma 320-nál tetőzött a forint)…
azért a 41 dévid herlidson nem gyenge.kicsit kettészakadt az ország?
Sziasztok!
Hát, eléggé elkeserítőek ezek a számok, de valahol érthető is, hogy így alakulnak a dolgok. A Honda és a BMW fölénye pedig még inkább abba az irányba viszi majd el a dolgokat, hogy más motort nem is lesz érdemes választani, mert lassan kihal a dealerhálózat.
Nálunk Miskolcon az elmúlt 2-3 évben megszűnt a Honda és Suzuki márkakereskedés, van egy Aprilia kereskedés, amiben egyetlen új Aprilia motort nem lehet megtekinteni, ill. van még a Kawa, de ki tudja ők meddig húzzák még.
Egyébként én is egy vagyok azon 80 szerencsés közül, akik még decemberben vásároltak “új” motort. Kihasználtam én is, hogy viszonylag jó áron hozzá tudtam még jutni egy készleten lévő motorhoz. Bele sem merek gondolni, hogy milyen árak lesznek idén, tekintve, hogy az euró totál kezd elszállni.
Azért én kíváncsi leszek a teljes év adataira!
A Honda egyedül több motorkerékpárt gyárt évente, mint a világon az összes többi márka együttvéve (természetesen a többi japán tipust is beleértve)… Ez látható az első sorban.
Jani55 / 2012/01/07 – kérésed parancs
íme a teljes lista, januártól decemberig:
1 HONDA 876
2 BMW 224
3 SUZUKI 185
4 YAMAHA 132
5 PIAGGIO 89
6 KAWASAKI 70
7 HARLEY-DAVIDSON 50
8 KTM 38
9 APRILIA 37
10 TRIUMPH 33
11 DUCATI 30
12 KEEWAY 28
13 KYMCO 19
14 ARCTIC CAT 14
15 BOMBARDIER 12
16 BASHAN 12
17 GILERA 11
18 IPS 11
19 VECTRIX 11
20 MOTO-GUZZI 7