Újabb jó hír: 20 000 forintba belefér a B125 jogsi

Felgyorsultak az események: a tavaszi kudarc után az országgyűlés szépen csendben megszavazta az egyszerűsített vizsgázásról szóló, B125-nek csúfolt rendeletet, és már a költségekről is lehet némi fogalmunk.

.

A TV2 Tények című műsorában szereplő oktató úgy nyilatkozott, hogy az eddigi költség töredékébe, mindössze húszezer forint körüli összegbe fog kerülni az egyszerűsített vizsga. Ráadásul azt a nem hivatalos információt kaptuk – több helyről is – a nap folyamán, hogy a sikertelen KRESZ vizsgától sem kell tartania a nebulóknak. Egy ilyen bukás az eredeti, B kategóriás jogosítvány elvesztésével járna, ám a gyakorlatban ezt nem alkalmazzák, helyette automatikusan pótvizsgára küldik az illetőt, hogy javíthasson.

Százötvenezer forint alatt már kapni rendszámos, 125-ös robogót, amit ráadásul a szmogriadó ideje alatt is korlátlanul használhatunk, ha kedvünk tartja, akár utassal is. Alakul ez kérem, továbbra is reméljük a legjobbakat.

◄ Ha tetszett a cikk, akkor itt megoszthatod ismerőseiddel is!


0 hozzászólás

Trackbackek/Pingbackek

  1. A nap képe: Irán miatt a 150 forintot is átlépheti a benzin ára | Hegylakók | Magazin mindenről, ami motor - [...] járművek nagyobb szerepet kaphatnak itthon, és ez lehet az egyik mozgató rugója (a B125 jogosítvány mellett) a kétkerekűek elterjedésének ...

Szólj hozzá

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

Connect with Facebook

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>