Mythbusters: Rombold a környezeted, járj motorral!

“Én azért járok robogóval, mert így sokkal kevesebb benzint égetek el, vagyis a városom levegője tisztább lesz, mint ha autóval közlekednék.” Adam Savage és Jamie Hyneman, az Állítólag című sorozat készítői utánajártak, hogy fogyasztásban és környezetterhelésben mely járműtípus éri el a legkedvezőbb eredményeket.

.

Ráadásul egy alternatív járművet is kreáltak, mely egyesíti az egyszerű felépítés, a kedvező légellenállás és az alacsony fogyasztás pozitív tulajdonságait – bár az eszköz inkább kísérleti tárgy volt, mintsem valós közlekedési eszköz.

A kutatás alapvető célja volt, hogy kiderüljön: a nyolcvanas és kilencvenes években gyártott autók illetve motorok, valamint a mai két- és négykerekűek közül melyik a legkedvezőbb fogyasztás – vagyis fenntartási költség -, valamint környezetterhelés szempontjából. Ahogy várható volt, a motorok alaposan megverték az autókat fogyasztás terén, így szinte az első próba után világossá vált, hogy kevesebb elégetett benzin = kisebb környezetterhelés.

A további teszteken azonban kiderült, hogy a modern autók dupla lambdaszondás, szabályozott katalizátorral és kipufogógáz-tisztítóval ellátott erőforrásai az EURO-normák számára fontos értékekben szép eredményeket produkálnak, míg a motorok “nyitott” kipufogói viszonylag gazdagon pöfékelik a a szénmonoxidot és egyéb szénhidrogén származékokat – természetesen a jelentős különbség nem az erőforrások, hanem a kipufogók kialakítása miatt van az értékek között.

Utoljára egy különleges járművet is bevetettek, mely egy hétköznapi, 250-es enduró volt, de gondosan “becsomagolva” – egy könnyű vázra áramvonalas, szinte csepp formájú fólia-burkolatot húztak, és ebben az akváriumban kellett megtennie a jóembernek az adott távot. A különbség azonnal látható volt. messze a legjobb fogyasztási értéket produkálta a kitűnő cw értékkel rendelkező fura kétkerekű – még ha emissziós értékei meg is haladták a modern autóét.

mythbusters

The Mythbusters - Adam Savage és Jamie Hyneman

Az alapvető gond ezzel az összehasonlítással, hogy figyelmen kívül hagyja a menetidőt. Vagyis azt, hogy az autó és a motor, egy adott, mondjuk húsz kilométeres szakaszt nem egyforma idő alatt teljesít a tömött, belvárosi forgalomban. Így amikor az autó épp egy helyben áll, és “termeli” a káros anyagokat, addig a motor – jó esetben – alapjáraton gurul a sorok között, vagyis adott utat akár feleannyi idő alatt is képes letudni. Jó lenne egy ilyen összehasonlítást is készíteni, főleg, hogy a motorokon is kezdenek elterjedni a környezetterhelést csökkentő kipufogórendszerek, melyek segítségével már nem csak fogyasztásban, de emissziós értékekben is versenyezhetünk a modern, és – néha – túlbonyolított autókkal. És ha már környezeti tényezőkről esik szó, azt se hagyjuk figyelmen kívül, hogy egy városi motor elkészítése/fenntartása mennyivel kevesebb nyersanyagszükségletet igényel, az eszköz szállításáról és forgalomban tartásáról nem is beszélve.

(forrás: OneDDL.com, Mythbusters)

Update: a TELJES epizód megtekinthető az alábbi linken – természetesen reklámok nélkül: Mythbusters – Bikes and…

.

◄ Ha tetszett a cikk, akkor itt megoszthatod ismerőseiddel is!


9 hozzászólás

  1. Három liter benzinből hogy lesz több káros anyag mint tízből? A többi megszűnik létezni?! Büdös ez nekem….

  2. Úgy lesz kevesebb, hogy átmegy mindenféle katalizátoron meg ilyeneken.

  3. Oszt a “new bike” katalizátoros-e volt?

    Volt topikja ennek is a cleanmpg-n, elő kéne ásnom.

    CO2-ben viszont biztos, hogy jobb a motor :D Még ha az itt linkelt táblán elég gyászos fogyasztási eredmények is szerepelnek. Valamint örömmel látom, hogy a legjobb értéket is tönkregyalázom a “2000s bike”-ommal napi használatban :D

  4. ha jól tudom, motorokon még nem alkalmaznak olyan hatékonyságú katalizátorokat, mint a modern autókon, bár ennek nyilván fizikai okai is vannak…
    kár, h lassan beleszaladunk a hideg időbe, érdemes lenne egy éles tesztet készíteni, a menetidőt is beleszámolva.

  5. Előállítás, gyártás közben keletkező emisszióról, környezetszennyezésről nem is beszélve.

  6. @Papajohn / 2011/10/15 – igen, erről valahogy nem készül ezer tanulmány, mint a CO kibocsájtásról… a pletykák szerint a modern autók/motorok több (kb. 3-5) évnyi futásával vetekszik az új autó legyártása és forgalomba állítása.

  7. Na ezért kell egy járművet sokáig használni ;)

  8. Azt sem érdemes figyelmen kívül hagyni, hogy a motor környezet barátabb tulajdonsága, 1-2 ember utazásánál értendő az autóval szemben.Hiszen egy átlagos utcai motoron 1 max. 2 ember utazik, így a fogyasztást 100kmen 3-4 literrel számolhatjuk, szemben egy jó fogyasztású autó 6-7 literjéhez képest.Ámde: 5 személy szállításához már legalább 3 motorra van szükség, ami 3X3-4 litert jelent, míg egy 5 személyes autóval ez még mindig csak 1X 6-7 liter…

  9. Nagytöbbségben 1 esetleg 2 fő utazik általában egy autóban. Ritka az 5 fős variáció.
    Mostanában észrevettem, hogy nincs nagyon dugó Budapesten. Pikk-pakk eljutok a-ból b-be.
    Lehet, hogy az üzemanyagár is közrejátszik ebben? ;)
    Meg ugye sorok között csak akkor haladunk motorral, ha áll a kocsisor?!
    Nekem a motorozásban 50% a racionalitás és 50% az élvezeti faktor.
    Nem biztos, ha nagyon kiszámolnám megérné motort tartani. De olyan jó dolog 2 keréken! Persze elméleteket lehet gyártani hozzá, meg a családnak/magadnak magyarázatként, hogy miért is kell a paripa. :)

Szólj hozzá

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

Connect with Facebook

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>