Van ez az igazi, parasztos ozi akcentus, ami általában hangerővel is párosul. Igen, az, a Julia Gillard-féle kiejtés.
Este, ahogy mar lefekudtem, megerkezett egy harom fos tarsasag, majd – addigra mar alaposan betintazva – kiultek az ajto ele tovabbi korokre. Persze, ahogy lenni szokott, a hangero egyre csak kuszott felfele, mig el nem dontottem, hogy veget vetek neki. Kinyitottam az ajtot, de a latvany alapjan sok eselyem nem lett volna. A lathatoan tok reszeg tarsasag, korbeveve eldobalt dobozokkal itta el az utolso agysejtjet is. Inkabb visszacsuktam az ajtot, es bedugtam ket fuldugot.
- Yorke-félsziget és Kenguru-sziget
Na, hat ott tartottam, hogy vettem jegyet a kompra. Reggel – mivel a telefonom meg Bathurstben elvesztettem, nem nagy kar erte… – az ejjeliszekrenybe beepitett radio ebresztett, folyamatos sipolassal. A brutalis ebreszto utan meg eszembe jutott, hogy azert csak bosszut kellene allni a tegnap italozo tarsasagon, kiveszem a Staintuneübol a betetet, es nekiallok kicsit melegiteni a motort. Szerencsejukre idokozben egy masik csalad is megerkezett, igy oket megkimelendo vegul letettem errol a tervrol. Mivel a motel recepcioja, illete a hozza tartozo kisbolt-benzinkut meg nem nyitott ki, komotosan elkeszultem, felmalhaztam a motort, aztan atgurultam a kut melle.
- Napkelte az outback felett – verhetetlen színösszeállítás
Alkalmi beszelgetotarsam is akadt, egy reggel nyolckor mar kapatos helyi ero formajaban, aki az itt “bottle shop” neven futo italbolt kinalatat kivanta kifosztani. Morgolodott is eleget, mikor a tulajdonos jo 20 perc kesessel kerult csak elo. Jol szorakoztam rajtuk, aztan feltankoltam a motort, es legurultam a kompterminalhoz.
Ha jol szamolom, ez volt az otodik kompatkelesem motorral, ugyhogy mar eleg rutinosan ment. A legrovidebb sorba beallva talan 15 perc utan mar sorra is kerultunk. A szokastol elteroen nem az autok kozott talaltak helyet a motornak, ahol negy iranybol lehet lekotni, hanem a hajo vas rampaja mellett egy kis sarokba, a lepcso melle tessekeltek be. Elolrol, ket oldalrol lekotve a kikoteshez is hasznalt vashoz ugy tunt, hogy eleg stabil, ugyhogy miutan biztositottam a sisakot, ruhakat a rajtuk atfuzott drotkotellel, felmasztam a felsobb fedelzetre.
- Viszonylag gyorsan haladt a sor
A kozel 50 perces ut esemenytelenul telt, az idojaras is viszonylag kegyes volt hozzank, igy a nehol viharos szel ellenere csak 2-3 meteres hullamok probaltak kikezdeni a kozepes meretu kompot. Ez egeszen addig nem is sikerult, amig a Kenguru-sziget oldalan levo terminalnal be nem fordult a hajo parhuzamosan a hullamokra, amikor azert egy-ket ijedt tekintet megjelent a fogodzoert kapkodo utasok arcan.
- A kikötözött vadállat
Penneshaw, a korulbelul 200km szeles sziget keleti oldalan kinyulo Dudley-felsziget egyetlen jelentosebb telepulese. Ide fut be a komp, innen indul a legtobb turista nyugati iranyba, a sziget belseje, valamelyik csontszinu tengerpartja vagy a Flinders-Chase Nemzeti Park fele. En altalaban megprobalok ezekkel a trendekkel szembe haladni, ami mar sokszor bevalt, ugyhogy az American Rivert jelzo tabla ellenere megis inkabb keletre tartottam. Nem nagyon terveztem semmilyen
konkret utat, a sziget eleg kicsinek tunt ahhoz, hogy keresztbe-kasul bejarjam az erre elkulonitett 2- 3 nap alatt. Hogy ez mennyire nem igy van, akkor jottem ra, mikor a viszonylag jelentektelen felsziget felfedezesevel el is ment a delelott hatralevo resze.
- Ez is az ausztrál zászló, de a tengerészeti változat
Ahogy lehetett, lekanyarodtam az aszfaltrol. Volt munkatarsam, Rahul beszamoloja alapjan a szigetet nehany fobb aszfaltos ut, es az ezeket pokhaloszeruen osszekoto folduthalozat szovi be. Arra gondoltam, hogy megprobalom ezt a par napot minel tavolabb az aszfalttol eltolteni, igy mikor elottem tornyosult egy kisebb hegy, nagy gazzal neki is mentem. Nem kellett volna, mert felul a terepjarok szepen kitapostak bo 30 centi mely, kb. hasonloan szeles nyomvajukat, ugyhogy egy kis gepeszkedes aran sikerult csak megmenteni a motort a szegyenteljes bukastol.
- Remélem, hogy erre azért nem lesz szükség…
Mindig is tetszettek a vilagitotornyok, es most, hogy a szigetre viharos-felhos idoben erkeztem, fotos temakent is adjak magukat. A prospektusbol bicskaval kivagott terkepen kiszurtam Cape Willoughby nevet, aztan nagyjabol az orrom utan haladva, sem a GPS-en, sem a papir terkepeken nem szereplo, de jol karbantartott foldutakon el is jutottam a keleti fokra. Leparkolva a motort meg teblaboltam egy sort, mire az egyik kis, eredetileg muzeumkent szereplo, ma mar szallaskent
berelheto epuletbol elokerult egy ranger. “G’day…can I help you?” – mondta tipikus eszak-skot akcentussal. Annyira evidens volt, hogy kockazat nelkul ra is kerdezhettem, honnan jott. Ebbol aztan jo fel oras beszelgetes kerekedett a Skot-felfoldrol, Glasgowrol, aztan szepen lassan attereltem a vilagitotorony tortenetere, igy egy kicsit szinesebb, emberszagubb bevezetot kaphattam a hajoroncsok kornyekezte szigetrol.
- Tipikus földút a sziget keleti feléből
Ekkor mar 11 ora fele jarhatott az ido, es kezdett derengeni, hogy ilyen tempoban 2 honapig is a szigeten “dekkolhatnek”. Megceloztam hat Penneshaw-t, hogy majd ott megebedelek, es indulhatok nyugat fele, az American River melletti foldnyelven keresztul. Persze, nem eszik olyan forron a kasat, es ahogy az lenni szokott, par kilometer utan megint talaltam valami erdekeset. Antechamber Bay szelvedett oblebe erkeztem, ami kimondottan jol esett, hisz annak ellenere, hogy a Nap mar magasan jart, nem volt valami meleg, a 10-12C is felenek erzodott a viharos szelben. Itt a fak koze behuzodva rejtozott a szinte tukorsima felszinu kis obol. Sehol senki, mellette kiepitett grillsuto es kempinghely, eleg vonzo lehetosegnek tunt, hogy itt verjek tanyat estere. Ennek ellenere ugy dontottem, hogy haladok tovabb, mert innen, a sziget csucskebol eleg nehezkes lesz a tavolabbi reszeket csillagturaszeruen elerni.
- Ausztrália bővelkedik veszélyes kigyókban, a sziklás talajon nem árt az óvatossag
Kicsit felporgettem a tempot, es egy egyenes, kisse homokos uton elindultam Penneshaw fele valami harapnivalo remenyeben. Ahogy a multkor kifejtettem, kicsit mar untam a burger-sausage roll…etc menut, valami tengeri kaja utan vagytam. Sajnos a pub meg nem volt nyitva, igy a mellette levo kisutonel sikerult egy adag fish&chips-et beszerezni. Melle zsakmanyoltam meg egy furcsa kinezetu uveget, ami “Original Kola” neven hirdette tartalmat. Ha mas nem, legalabb esztetikailag kielegito csomagolasban. Mindketto finom volt, es legalabb nem hamburger.
- Antechamber Bay
Nem tudom, hogy azert, mert mar 7 napja uton voltam, vagy a tegnapi, italozo tarsasag miatt, deeroteljes faradtsag vett rajtam erot ebed utan. Elhataroztam, hogy megprobalok foldutakon, de viszonylag egyenesen eljutni a sziget nyugati felen fekvo kempingbe. Eredetileg az itt bosegesen rendelkesre allo vadkempinges lehetosegek kozul akartam valasztani, de mivel az idojaraselorejelzes, meg a fejem folott a felhok is azt sugalltak, inkabb a kenyelmesebb, megfeleloen felszerelt, de meg igy is eleg hangulatos, es nem utolso sorban olcso kempinget valasztottam.
- A térkép mindig felfedezésre inspirál
Az odaig levo kb. 60km viszonylag esemenytelenul telt. Itt, a sziget deli reszen viszonylag nehez elerni a tengerpartot, az aszfalt erintetlen bozotoson at halad, nehol feltunik egy-egy farm, vagy kisebb telepules, mint pl. Pelican Bay. A sziget belsobb oldala meg mindig viszonylag mocsaras, nem esett aldozataul a farmerek lecsapolasanak, mert abban az idoben, amikor meg kevesbe kornyezettudatos modon hoditottak meg a foldteruleteket, a sziget populacioja nem indokolta, es manapsag a turizmus mar annyira fontos beveteli forras, hogy ez a veszely kevesbe fenyeget.
- Kicsit homokosabb csapásokon érheto el a tenger a déli oldalon
Neha meg le-letertem az aszfaltrol, de nem nagyon talaltam semmi fotozni valot, ugyhogy – mivelnem akartam meg a szallasra erni – leparkoltam egy kis kavezo elott. Utanam nem sokkal megerkezett egy langaleta, 50-es eveiben jaro ferfi egy Harley-Davidson Softtailen pofogve. Beszedbe elegyedve vele, alaposan kifaggatott az eddigi utvonalrol, mikor-hova-hogy megyek majd, hogy tetszik a DR, milyen felszerelest viszek magammal. Mindenre kiterjedt a figyelme, ami mar kezdett gyanussa valni. Persze, aztan kiderult, hogy a brisbane-i illetosegu, Mick nevre hallgato uriember is egy ideje mar erdeklodik a motoros turazas kicsit kalandosabb formaja utan. Bevallasa szerint Adelaide-be visszaterve hazakuldi a Harley-t, aztan beszerez valami hasonlo motort.
A kemping kimondottan kellemes meglepetesnek bizonyult. Mivel csak ketto-harom talalhato a szigeten, kicsit feltem tole, hogy majd tomegeken kell atvagni, hogy eljussak egyaltalan a recepcioig. Ezzel szemben csak nehany lakokocsi allt a hatalmas parkban, es ugy tunt, hogy az altalam keresett, alapveto satorhellyel is Dunat lehet rekeszteni. A recepcios sajnos nem nagyon tudott angolul, mint kiderult, a Dot nevre hallgato kis kenguru a berendezes resze. Masfel eves lehet, meg kis koraban mentettek meg egy balesetbol, es azota a haz korul, a harom bullmasztiff tarsasagaban nevelkedett.
- Vicces telefonfülke a kempingben
Mar 5 ora korul jart az ido, ugyhogy vasaroltam par aprobb dolgot a recepciohoz tartozo kis boltbol, aztan nekialltam a grillsutore felrakott kempingfozon tesztat fozni. Kimondottan kellemes este volt, enyhe idovel, de mire este 8 ora korul felhivtam az otthoniakat, mar utemesen verte az eso a sator falat…