A kulturális minisztérium közölte, ha minden a tervek szerint halad, 2017-ben befejezik a krasznahorkai vár felújítását. Az öt évvel ezelőtt szándékos gyújtogatás áldozatául esett vár végre ismét régi fényében pompázhat. Ennek kapcsán felelevenítjük, Elissa milyen csodákat élt meg túráján – ez a motorral az álmok útján.
Hajnal négy óra volt, kivetett az ágy, és nekivágtam a pirkadatnak… Az utakon szinte egy lélek sem közlekedett, csupán a GSX-R és én. A felkelő Nap szépsége és a mérhetetlen nyugalom dominált.
Felbuzdulva a gyerekkoromban a nagymamám által oly’ sokat mesélt történeteken, melyek főszereplője a Krásna Hôrka-i vár volt, gondoltam egy nagyot, és ismét a határ felé vettem az irányt. A 25-ös közúton haladva Ózdtól hirtelen köd vett körül és csökkent a hőmérséklet is. A plexim elkezdett párásodni, így kénytelen voltam felnyitva haladni – egy nem éppen kellemes élménnyel gazdagodtam. – Ideje lenne már lecserélnem ezt a régi darabot… – morfondíroztam, ahogy faltam a kilométereket a metsző szél ellenére is.
Átérve Szlovákiába a Sajó folyó menti kis városkában – Tornalján /szlovákul-Tornaľa/ – megálltam pihenni. Rögtön feltűnt a patinás református templom, mely már közel 500 éves. A főtéren egy II. világháborús és egy szovjet emlékművet tekintettem meg. Híres még a település arról, hogy a „Csevice” nevű ásványvíz egyik forrása itt tör felszínre, melyet felénk „Parádi kénes gyógyvízként” ismerhetünk.
A mezőgazdasági beállítottságú vidék rendezettsége kísért egy darabon, majd tovább motorozva az E571-es számú főútvonalon a völgyekben megrekedt pára közül légvárként emelkedett ki egy-egy hegycsúcs. Becsatlakoztam az igen széles 50-es útra, a kalandos aszfaltcsík ezen részén a táj sejtelmessége ragadott magával. A „fátyol” mögül előtűnő rézvörösen pompázó kiugró szikla megtörte a szürkeséget.
Irány a vár!
Rozsnyó /Rožňava/ alatt haladva kicsit elkalibráltam magamat, de visszafordulva egy benzinkútra a szlovák segítőkészség egy kedves sofőr képében Krasznahorkaváralja /Krásnohorské Podhradie/ felé terelt. Már messziről előtűnt a felhőn „megülő” vár, úgy pihent a felhőágyon, mint egy mesebeli vár. Gyorsan le is parkoltam a géppel, hogy gyönyörködhessek egy kicsit benne. Krasznahorka a történelmi idők folyamán több uradalom és család kezében is volt. A 13. században a Csetneki és a Máriássy család emeltette, majd a Bebekek bővítették ki. A későbbiekben pedig az Andrássyak alakították át tündöklő palotává. Az erdőcskén keresztül vezető úton már alig vártam, hogy közelebbről is szemügyre vehessem. A reneszánsz építészeti stílus jegyein akadt meg a szemem elsőnek, a tagolt és arányos építményt kisméretű ablaksorok díszítik. Az ágyúcső szigorúsága szegeződik le ránk a bejáratnál. Fő látványossága „A lőcsei fehér asszony” című regény témájául szolgáló Andrássy-Serédy Zsófia természetes úton mumifikált holtteste volt. Ezen kívül érdekességként kecsegtetett a várkonyha, a bútor- és fegyvergyűjtemény.
A világ legnagyobb cseppköve
Kifelé jövet a souvenir árus bácsival keveredtem csevejbe, aki kedvesen informált a környék további látnivalóiról. Érdemes megtekinteni lent a faluban az Andrássy- család szecessziós mauzóleumát is. A közelben, a föld alatt mélyen egy mészkőbarlang búvik meg – a Buzgó barlang -, ahol a világ legnagyobb cseppköve 34 méteres magassággal nyűgözi le a turistát. Ide viszont csak előzetes bejelentkezés alapján léphetünk be, így kénytelen voltam lemondani erről a természeti csodáról (http://krasnohorskajaskyna.sk/indexhun.html). Hamar elszaladt az idő, pár apró emlékkel a hátizsákomban hazafelé kellett vegyem az irányt.
A rendőrségi aktivitás visszafelé igen sűrű volt, mivel nem akartam begyűjteni egy magas eurós büntetést figyeltem a sebességkorlátozásra, nehogy beleszaladjak egy trafiba. Még mielőtt Magyarországra értem volna Sajószentkirályon /Král’/megpihentem egy kicsit a Pletrich- Szilárdy kastély mellett. Mosollyal gondoltam vissza a nagyi meséire és elégedettséggel töltött el a friss behatás.
Hát így motoroztam az álmok útján…